A törvény

Törvényre szükség van. A törvény alapja az a tartalom, mely a vele összhangban levő különböző tulajdonságokat mozgásban tartja és azokat összefogva, olyan egységet alkot, mely nemcsak keretet biztosít az általa megjelenítendő igazságnak, hanem létegységben is van vele.

Nem létezik önmagán kívüli törvény, mert az mindig annak az egységnek a nélkülözhetetlen összetartó és fenntartó eleme, amit vagy akit éltet, működtet. Ezért a fennmaradása érdekében állapotszerűen mozgásban kell lennie! Csak a mozgásban lévő és egységes keretet adó tartalommal bíró törvény élő. Ha ez a mozgás megszűnik, akkor nemcsak maga a törvény, hanem minden, amit addig éltetett és működtetett, megszűnik létezni.

Az első és legfontosabb törvény maga az ÉLET, ami magában foglalja mindazt, ami az ÉLET jellegét, természetét, minőségét, teljességét, tökéletességét meghatározza, valamint azt a törvényszerűséget, amely mindezeket mozgásba hozza, mozgásban tartja, összehangolja és egységes tartalomként keretet biztosít az ÉLET minden megnyilvánulásának. Azzal teljesen azonos, minden szempontból létazonosságban és létegységben van.

A törvény tehát ÉLET. Nem csupán kőbe vésett vagy lejegyzett paragrafusok gyűjteménye, hanem élő valóság. Ezért, ha a törvény igazság, akkor az ÉLET IGAZSÁG! Ha a törvény megbocsátás, akkor az ÉLET MEGBOCSÁTÁS! Ha a törvény szeretet, akkor az ÉLET SZERETET! Az ÉLET mindig azonos azzal, amit magában hordoz. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet, mert az élet lényegét tekintve csak egy igazság, egyféle tökéletes szeretet, egyféle tökéletes megbocsátás, egyféle TELJESSÉG létezik.

Az élet törvénye olyan kinyilatkoztatás, mely szükségszerűen önmagát kiterjesztő teremtőerővel rendelkezik. Ezért az ÉLET azonos az élet törvényével. Az ÉLET: IGAZSÁG, MEGBOCSÁTÁS, SZERETET, IRGALOM, GONDVISELÉS. 

"A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény." (Gal 5,22–23)

Semmi más nem hasonlítható mindehhez. Semmilyen más törvény nem képes megnyilvánulni önmagában úgy, hogy egyszerre áradva minden irányba és vonzva mindeneket önmagába, megőrizze mindazt, amit vagy akit önmagára teremtett. Semmit sem vesz el, de mindent odaad.

Az ÉLET az egyetlen teremtőerő, mely önmagából hozza létre mindazt, ami létezik. Minden más törvény is, ami nem az ő akaratából származik, csak ebből az erőből merítve képes létrehozni a maga teremtményét. Mivel csak egyetlen tökéletes törvény létezik, minden más csak torz és hamis lehet, ami nincs vele összhangban.

Az emberi törvényeknek is az ÉLET, azaz az Isten törvénye az alapja, minden emberi törvény ebből az egy törvényből indul ki, ezt kívánja a maga igénye, szája íze szerint alakítani attól függően, hogy mi a pillanatnyi érdeke. Ezért ezek nem lehetnek tökéletesek, hanem torz, a szeretet törvényeinek többnyire ellentmondó megnyilatkozások. A sérült emberi természet önző és felelősségáthárító magatartása bontakozik ki bennük, melyeknek nemcsak az emberalatti világon, hanem az embereken való uralkodás is az egyik legfontosabb céljuk.

Különbség van tehát az Isten által megnyilvánuló és az ember által alkotott törvény között nemcsak szándékát, hanem minőségét tekintve is. Bár az általa megalkotott törvény az ember belső lényére is hatással van, szellemi látását torzíthatja és az igazságot elfedheti lelki szemei elől, azt a törvényszerűséget, ami az ő személyes létezését és lényegét meghatározza, nem képes felülírni.

Mondhatjuk ugyan, hogy Isten megengedő, amiért az ember számára lehetővé tette, hogy a maga törvényei szerint élhessen, hozzon döntéseket, valójában szó sincs semminemű rugalmasságról Isten részéről. A törvény világos és egyértelmű, a megoldás kulcsa pedig mindenkor Isten természetében van.

Isten csak akkor biztosíthat stabil létezést teremtményei számára, ha teljes létazonosságban és létegységben van mindazzal, ami vagy aki az ő lényegét, lényét jelenti. Istenben bárminemű változás lehetősége nemcsak a teremtés és teremtmények létét tenné bizonytalanná, sőt semmissé, de Isten lényegét, lényét, természetét is.

Az ÉLET, azaz Isten törvényének nemcsak stabilnak, hanem változatlannak, megváltoztathatatlannak, örök érvényűnek kell lennie, amely nem csupán az Ő létét, lényegét, hanem teremtményei létét és lényegét is meghatározza. Vagyis Isten teremtményei a maguk teremtményi szintjén ugyanúgy hordozzák magukban e törvény teljességét és tökéletességét, mint Isten a maga szintjén. Ezért szólíthatja fel Jézus a hallgatóságát arra, hogy: 

"Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!"
(Mt 5,48)

Isten nem kis isteneket teremt, akiknek megvan a maguk, tőle független igazsága, hanem olyan szellemi lényeket, akik az Ő törvényével összhangban élhetnek csupán teljes értékű, boldog életet úgy, ahogyan ezt Isten is teszi a maga örök természete szerint.

Annak ugyanis világossá kell válnia minden szellemi teremtmény számára, hogy míg Isten a lényegét és természetét tekintve mindig ugyanaz marad és benne semmi változás nincs, addig teremtményei örökös fejlődésben vannak akkor is, amikor a legteljesebb és legtökéletesebb életet élik Isten országában.

Isten ugyanis soha nem kerül ellentétbe önmagával, nem képes a maga ÉLET-természetével ellentétes döntést hozni. Szabad akarata mindig az ÉLET törvényének keretein belül marad, mert ő nem csupán hordozója, hanem a forrása is, így nemcsak létben tartó módon, hanem boldogítóan is állapotszerűen megnyilvánul önmagában.

Azonban, ahogy egyetlen szellemi-lélek sem képes önmagával azonos értékű szellemi lény teremtésére, Isten is csak olyan szellemi lényeket képes teremteni, akik a szabad akaratuk és erkölcsi felelősségük tudatában hozzák meg döntéseiket jó vagy rossz irányban. A teremtmények nem a forrásai, hanem a hordozói annak a törvénynek, amelyre teremtve lettek. Így annak igazságát képesek részlegesen kioltani magukban, de arról leválni nem tudnak.

A szellemi teremtmények felelősségük tudatában dönthetnek teremtő Istenük mellett és ellen is. A döntés következménye azonnal kifejezésre jut, mert a törvényben benne foglaltatik az ítélet is, noha ez nem Isten ítélete a teremtmény felett. Az ítéletet a teremtmény maga mondja ki és hajtja végre önmagán az isteni törvény fényében.

Ez azért lehetséges, mert míg Isten az ÉLET forrása, így csak az élettel összhangban lévő jellegekkel és azokat összhangban tartó, éltető törvényszerűséggel rendelkezik, s nincs benne semmi, ami az élettel ellentétes, annak kioltására alkalmas cselekedetre tudná indítani, addig a teremtmények létezése és erkölcsi élete tekintetében a törvény két szálon halad tovább.

Az egyik szál egyedüli módon Isten lényegén alapul úgy, hogy abba a szellemi teremtményeknek nincs beleszólása. Ez a személyes létezésüket érinti. Akit az Isten a maga képére, természetére megteremt, az örök életre van teremtve. Ez Isten kizárólagos döntési körébe tartozik. A szellemi teremtmény nem tud a maga életére vonatkozóan olyan döntést hozni, hogy akar-e létezni vagy sem, mert arról a kötelékről, mely őt létezését tekintve Istenhez köti, leválni képtelen.

Ezt egyedül Isten tehetné meg, de a saját lényét, lényegét, természetét meghatározó törvény, amely őt a Teremtő ÉLET fogalmával definiálja, szintén képtelenné teszi olyan cselekedetre, ami az élet teremtésével, fenntartásával ellentétes, vagyis Isten képtelen bárminemű élet kioltására. Márpedig, ha leválasztaná magáról bármely szellemi teremtményét, akit önmaga szeretetére, boldogságára teremtett, akkor gyakorlatilag elpusztítaná azt. 

Isten éppen azért tökéletes, mert kizárólag az élettel összeegyeztethető tartalommal és az azt összetartó, működtető erővel rendelkezik, és nincs benne semmi azzal ellentétes. Ő minden létező forrása. Ezért, hasonlattal élve, lehetetlen, hogy a forrás együtt hordozza a fényt és az árnyékot. A FÉNY forrásának soha nincs árnyéka önmagában. Ez lehetetlen! Árnyéka annak van, aki hordozza magában a fény forrását, de nem ő maga a forrás. Ilyen fényhordozó minden szellemi teremtmény, az ember is.

Ezzel eljutottunk ahhoz a második szálhoz, ami szintén Isten lényegén alapul, de a döntés a szellemi teremtményen múlik. Ugyanis ez az a kategória, ami a szellemi teremtmények létének irányát és értelmét fejezi ki. Egyszerűen megfogalmazva ez az ember boldogság-boldogtalanság kategóriája. Ez minden egyes ember egyedi, személyes döntésén múlik.

Azért alapul Isten lényegén az első szálhoz hasonlóan, mert az ember, akit Isten teremtett, csak abban a megnyilatkozásban találhatja meg helyesen élete értelmét, ami Isten lényét és lényegét jellemzi. Egyetlen szellemi teremtmény sem, egyetlen ember sem képes boldog lenni másképpen, csak ahogyan Isten is boldog.

Ez nem önzés Isten részéről, nincs szó erőszakos diktátumokról. Ahogyan egyetlen ember sem képes teremteni önmaga természetével ellentétes módon, ugyanígy Isten is csak azt tudja belehelyezni teremtményeibe, ami őbenne is jelen van.

Ezért például, ha az ember képes volna szellemi lények teremtésére, csak olyan teremtményeket teremthetne, akik létezésüket és boldogságukat illetően tőle függenek.

Ugyanígy Isten is csak a saját boldogságára képes teremteni embert, de a boldogságát illetően az embernek kell eldöntenie, hogy akarja-e ezt a boldogságot, vagy pedig a maga módján akar boldog lenni. Bárhogyan dönt, annak következménye van. Ez ugyan kényszernek tűnik első hallásra, de ha az ember végre felismeri és elfogadja Isten feléje áradó szeretetét, s belesimul az Ő akaratába, boldogabb és szabadabb nem is lehet.