Keresztény főünnepek
Advent és Karácsony
Az Advent a latin adventus (aduentus) szóból ered, jelentése: megérkezés, eljövetel. Ez az egyházi év kezdete, és ebben az időszakban készül a keresztény világ Jézus születésére. A karácsonyi ünnepkör, mely a következő naptári év Vízkereszt napjáig tart, a Karácsonyt megelőző négy hetes Adventtel kezdődik.
A Húsvét
A keresztény Húsvét, a zsidó peszahból alakult ki. Az egyiptomi kivonulás csodálatos esemény történetére emlékeztető zsidó ünnep (peszah), az ókori Izraelben a Szentély fennállásáig (i. sz. 70.) zarándokünnep volt, az ország lakói Jeruzsálembe vonultak, s ott tartották meg az ünnepet. Eredetileg két részből állt.
Pünkösd – A Szentlélek kiáradása
– Apostolok Cselekedetei 2. fejezet –
1. Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. 2. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. 3. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
Mozgó ünnepek és kiszámításuk
Húsvét vasárnapja a viszonyítási pontja a húsvét előtti nagyhét, nagyböjt kezdetének és a farsangi időszak végének, valamint a húsvétvasárnap utáni pünkösd napjának a kiszámításának.




