Angyal


Jelentése: Hírnök


Olyan szellemi lény, aki nem születik le emberi vagy más anyagi testben, hanem együtt él Istennel, Isten országában. Döntései, cselekedetei mindig összhangban vannak Istennel.

Vannak bukott angyalok is, akik ellene szegültek Istennek, őket ördögöknek, démonoknak nevezzük.

Az angyalok a hierarchia szerint támogatják, segítik a földi körülmények között élő embereket, hogy életlátásuk változásával közelebb kerüljenek Istenhez. Segítőszándékuk megvalósulását azonban korlátozza, hogy a legteljesebb szeretetük ellenére sem léphetik át az ember szabadságkörét.

A hierarchia szerint hozzánk az őrangyalok, felettük pedig az arkangyalok (másnéven: főangyalok állnak legközelebb.

Hierarchiarendszerükben fordított sorrendben töltik be szerepüket a világi hierarchiával szemben, mert a mennyek országában azok vannak magasabb szinten, akik a szolgálatban a legtöbb és legnehezebb feladatot látják el.

Az ANGYALI KAROK hierarchiarendje az emberekhez legközelebb állóktól az Istenhez legközelebb álló angyalokig:

Angyalok, őrangyalok
Arkangyalok
Fejedelmek
Erő
Uralom
Hatalom
Trónusok
Kerubok
Szeráfok

Szólhatunk hozzájuk, kérhetjük segítségüket! Fontos azonban, hogy gondolatainkat, kéréseinket, hálánkat a mennyei szeretet szerint fogalmazzuk meg! 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el