A szabad akarat

A szabad akarat nem más, mint minden külső és belső kényszer ellenére tenni a meglátott jót. Vagyis mindenkor, minden körülményben rendelkezésre áll az ember számára a választás lehetősége jó és rossz között. Ez minden szempontból felelősségteljes magatartás, mert az ember emberségéről, erkölcsi minőségéről szól.

E kérdés tehát nem azt a választást forszírozza, hogy a töltött káposzta vagy a rizseshús a jó, a bableves pedig rossz, mert ez nem erkölcsi probléma, csupán egyéni ízlés kérdése, hogy ki melyiket szereti. A szabad akarat mindig olyan szempontból érinti a választás kérdését, hogy a döntéssel, amit meg kívánok hozni, vagy a cselekedettel, amit meg kívánok tenni, erkölcsileg hasznára vagy kárára vagyok magamnak és másoknak?

A szabad akarat mindig erkölcsi szinten nyilvánul meg, tehát alapvetően érinti az ember lelki békéjét. Ezt az emberi szabad akarat kibontakozásának iránya nagy mértékben befolyásolja, mivel az nem ösztönös, hanem tudatos megnyilvánulás. A szabad akarat mindig tudatos. Akkor is, ha jó, akkor is, ha rossz irányban mutatkozik meg, ezért soha nem független hordozója szándékától.

Egyedül Istenben képes a szabad akarat egyetlen irányban, a jó irányában kifejezésre jutni, mert Istenben nincs semmi, ami az ő teljességével és tökéletességével ellentétesen tudná a szabad akaratot mozgásba hozni. A szellemi teremtmények esetében – beleértve az embert is –, teremtettségüknél fogva a jó és rossz közötti választás lehetőségét kínálja fel a szabad akarat.

Azért van ez a különbség Isten és a teremtmények között, mert míg Isten a forrása mindannak, ami benne jelen van, a forrás pedig a természeténél fogva nem hordozhat két irányba ható szabad akaratot, addig a teremtmények csupán hordozói mindannak, ami Istentől bennük van. Így ugyan a létüket érintő kérdésben döntést nem tudnak hozni, erkölcsi téren a szabad akarat lehetővé teszi számukra, hogy lemondjanak róla, és saját belátásuk szerint éljék életüket. Vagyis az ember erkölcsi téren képes részben kioltani magában azt a világosságot, amit Isten erkölcsi igazságként beléje teremtett.

Ezért senkit nem mentesít a felelősség alól az, ha például részegen autót vezet, és emiatt elveszítve uralmát a gépjármű felett, balesetet okoz, mert azt a döntést, hogy vezetés előtt alkoholt iszik, józanul, szabad akaratából hozta meg. E tekintetben csak akkor van mentsége a felelősség alól, ha ittassága, bódultsága valóban olyan külső hatás következménye, amiről nem tehet, és emiatt képtelenné vált a megfelelő döntés meghozatalára. Mindenki csak azért felel, amiről tehet, amiről meg nem tehet, azért nem vonható felelősségre sem égen, sem földön.

Sokan próbálnak kibújni a felelősség alól, váltig állítva, hogy ott sem voltak, ahol lenniük kellett, és nem is ők tették, amit tettek. Ez ideig-óráig működik a földi igazságszolgáltatásban, de Isten előtt, aki belelát mindenkinek a lelkébe, bizony, kudarcra van ítélve. Isten ugyan nem ítél el senkit, de az ember megrettenve attól, hogy napvilágra kerültek lelkének rejtett, sötét titkai, maga hozza meg fájdalmas döntését önmaga felett.

Kemény tanulság mindenki számára, hogy a szabad akarat csak a jó irányában véghez vitt cselekedet révén nyilvánul meg jótékonyan, csak a jó irányában nevezhető szabadságnak. A szabadság ugyanis nem azt jelenti, hogy valaki azt tesz, amit akar, hanem azt, hogy bármilyen körülményben is van, mindig képes a jóra. A jót akarni kell, akár önmagunkról, akár másokról van szó. A jót akarás a szeretet másik neve. Jól szeretni pedig csak tudatosan, értelmesen lehet.

Az érzelmek fontosak a szeretetben, de a helyes szeretet megélésében másodlagosak, mert képesek elhomályosítani az értelmet, befolyásolni az ember döntési képességét, s így a szabad akarat irányát. Mivel az érzelmek motiváló erőként működnek a szeretet, a szabad akarat kibontakozásában, nem mindegy, hogy milyen irányban és mértékben fejtik ki a hatásukat.

E tekintetben nemcsak szükségszerű, hanem egyenesen nélkülözhetetlen az az értelem és a döntéseiért, tetteiért felelősséget vállalni tudás és akarás, amely meghatározza egy ember emberi minőségét az erkölcs területén. A szabad akarat helyes megéléséhez, használatához bizony, nem csupán testben, hanem lélekben és szellemben is fel kell nőni.

Egy gyermek szabad akaratának mértéke feltétlenül kisebb, mint egy felnőtté, mert a gyermek tudati szintje nem képes olyan távlatokban felmérni tettei következményeit, mint egy sokat megélt, tapasztalt felnőtt. De a gyermek is rendelkezik olyan tudati szinttel, amelyben a szabad akarata révén hozott döntéseinek és tetteinek következményeit viselni képes. Az, hogy ezt megtanulja, annak a felnőttnek a felelőssége, akire a gyermek nevelése bízva lett. Tehát a gyermek és a felnőtt is a maga értelmi szintjének megfelelően felel önmagáért erkölcsileg.

Gyermek esetében semmiképpen nem keverendő össze a szabad akarat az akaratossággal, mely nem tudatos, hanem ösztönös, dacos ellenállás valamivel szemben, és nem hordoz erkölcsi tartalmat.

Az akaratosság egy felnőtt ember esetében csak akkor nevezhető pozitívumnak, ha a szabad akarat révén párosul azzal a tartalommal, ami célirányosan viszi előre az embert a szeretet helyes megélésében, azaz nem bizonytalan talajra, hanem sziklára építi az életét. E téren tehát nemcsak azt kell az embernek megtanulnia, hogy hol kezdődik, hanem azt is, hogy hol végződik az ő szabadságköre, valamint, hol kezdődik és hol végződik a másik ember szabadságköre.

Minden ember köteles tiszteletben tartani a másik ember szabadságkörét, azt semmilyen körülmények között nem lépheti át, nem korlátozhatja, nem kényszerítheti rá a maga akaratát másokra! Erkölcsi téren nincs helye kompromisszumnak. Szabad akarat és erkölcsi felelősség tekintetében Isten törvénye elég egyértelműen fogalmaz.

Isten miután megteremtette az anyagvilágot a hozzátartozó élővilággal, rábízta az emberre, hogy gazdálkodjon vele belátása szerint. 

"Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: "Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog." (Ter 1,27–28)

Így szól az írás, és ezzel önmagában nem is volna semmi baj, amíg csak az emberalatti, az ösztönvilág feletti uralom megtartásáról van szó. Akkor kezdett elromlani minden, amikor az ember nemcsak az emberalatti világon, hanem más embereken is uralkodni akart, bele akart szólni mások szabad akaratába, hatalmat követelt magának mások felett. Az erősebb leigázta, elnyomta a nála gyengébbeket, szolgájává téve őket.

A hatalomvágy megmérgezte az ember lelkét, ezért sérült a szabad akarat, az erkölcs, mint az emberi természet lényege. Az ember pedig egyre inkább istentelenné és embertelenné vált, mert az istentelen ember egyben embertelen ember is, és az embertelen ember egyben istentelen ember is.